A blőd hülyítés ül tort rajtunk már sok éve.

Mostanában Brüsszeli Soros György nemzetvesztő mágikus hatalma ellen küzdünk. Korábban rezsicsökkentés volt - arról még megírtam, miért hülyeség. A migránsozásról is. A Sorosozás kapcsán ettől eltekintenék. Legyen szó inkább arról, hogyan lehetséges, hogy egy viszonylag tanult országban ekkora értelmetlenségekkel lehet hatalmon maradni?

Mert "hülyék az emberek" - hallom minden felől. Alapmotívuma ez a közéletről folytatott ellenzéki beszélgetéseknek. Csakhogy ha hülyék az emberek - valahogy gyárilag - akkor a demokráciának semmi értelme nincsen. Akkor annak a magyar jobboldalnak van igaza, amelyik lenézi a "tömegdemokráciát", és bálványozza "a Viktort", aki képes orránál fogva vezetni a "birkanépet". Aki - elegánsabban fogalmazva - képes "uralni a pillanatot". Akkor Orbánnak van igaza.

Úgy nem lehet demokratának lenni, hogy közben nem hiszünk abban, hogy jó az, ha a népre van bízva a döntés.

Nézzük a tényeket. Könnyű manapság magától értetődőnek érezni, hogy a lózung mindig és minden körülmények között versenyképesebb a komoly beszédnél. De ha ez így lenne, akkor nem kellene ettől a demokráciát féltenünk - hisz demokrácia egyáltalán nem létezhetne. Ahogy már Platón megmondta - idézik is őt rendesen a tömegdemokrácia ellenfelei. Csakhogy Platón óta eltelt pár ezredév, s a nyugati világ életének régóta (évtizedek, vagy évszázadok óta, országa válogatja) természetes közege a demokratikus berendezkedés. Amely működik is, mikor jobban, mikor rosszabbul. Ehhez képest dráma az, ha a demokrácia megrendül. Igazából tehát azt kell megbeszélnünk, hogyan-mitől lehet a köznép képes arra, hogy országos döntéseket hozzon - ha közvetítőkön keresztül is. Miért nem fullad bele a demokrácia mindig mindenhol a demagóg lózungok szabadversenyébe?

Honnan tudhatja a választópolgár, mit higgyen el, és mit nem? Általában nincs abban a helyzetben, hogy az egyes programrészletekről maga megítélje, hogy jó lesz-e az úgy, megvalósítható-e annyi pénzből, stb. Akkor sincs, ha tanult ember az illető. A makroközgazdász sem ért a drogprevencióhoz, és viszont. De egy normális demokráciában létezik egy olyan társadalmi környezet, amelyben a választónak esélye van megkülönböztetni a humbuggot a valóságtól. Egy ellenzéki politikus valószínűleg volt már miniszter, vagy államtitkár, vagy államtitkár szakértője, és akar is még lenni ilyen a jövőben. Nem illik bele a karrierképébe, hogy blődségeket beszéljen, aminek köze sincs a valósághoz. Kilóg a sorból és általános visszatetszést kelt, ha valaki lózungol és hablatyol. A sajtó egy része is elég nívós (és persze független) ahhoz, hogy a zöldségről megírja, hogy zöldség. A választó jellemzően azért gondol egy programot megvalósíthatónak, mert az a párt, az az újság, az a közéleti szereplő, amelynek bizalmat szavaz, azt megvalósíthatónak mondja. És ha például egyetlen komolyan vehető párt sem ígéri, hogy felfedezik az energiacellát, és onnantól ingyen lesz az áram, akkor feltételezi, hogy energiacella márpedig nincs és nem is lehet.

Egy működő demokráciában is úgy érzi néha a választó, hogy becsapták, hogy nem a teljes igazat mondták neki. Néha bedől hamis prófétáknak. De mégis a valóság a viszonyítási alap. A választó, ha csalódik is néha, észreveheti, hogy van olyan párt, van olyan politikus, van olyan sajtó, amely - ha nem is tévedhetetlen - nem jön minden héten új konteóval. Van aki emlékszik arra, hogy mit mondott a múltkor. És igyekszik ugyanazt mondani ma is, vagy ha ettől nyomós oka van eltérni, akkor tudja, hogy magyarázattal tartozik. Van tehát társadalmi fogódzó ahhoz, mit kell elhinni, és mit nem.

Egyedül nem lehet okosnak lenni.

Az értelmes gondolat társadalmi párbeszédben keletkezik, marad fent, és terjed. A párbeszéd pedig csak bizalmon alapulhat. Nem abszolút és megingathatatlan bizalmon persze. Hanem újra és újra ellenőrzött, újra-létrehozott bizalmon. Normális körülmények között előbb-utóbb kiderül, ha valami nem volt igaz. A bizalom azonban össze is tud omlani - és akkor a társadalmi párbeszéd is összeomlik. S ha összeomlik, akkor az egyes ember elveszíti a tájékozódás lehetőségét. Ha nem tudok tájékozódni, akkor elhiszem valamelyik szlogent. Talán a legszimpatikusabbat, talán a legharsányabbat. Vagy nem hiszek el semmit, senkinek. Ha igazat mond, akkor sem - hisz honnan tudnám, hogy ő mondja az igazat, és nem a másik? Normális párbeszéd és közbizalom hiányában a politikusok nem nagyon tehetnek mást, mint megpróbálnak érvényesülni úgy, ahogy ebben a közegben lehet. És ezzel a kör bezárul.

Itt tartunk most, ma Magyarországon. Arról, hogy miért esik ez meg velünk, írtam már sokszor, pl. itt meg itt, meg itt. Nagyjából mindig erről írok. Azért mert túl nagy volt rajtunk a teher. És persze mert nem volt elég nagy a demokratikus tisztesség teherbírása. Először csak kicsit csapjuk be magunkat, csak kicsit füllentünk, csak kicsi lopást nézünk el. Aztán...

A lényeg most az, hogy az "emberek" nem gyárilag hülyék - de meg lehet hülyülni nem csak egyénileg, hanem kollektíven is. El lehet téveszmésedni, nem csak egyénileg, hanem kollektíven is. Különösen, ha túl nagy a teher. A nálunknál régebbi demokráciákban is lefelé ment a közbeszéd nívója az elmúlt években. Egy Donald Trumpból az Amerikai Egyesült Államok elnöke lehetett. Ha ott is megeshet, akkor talán nem kellene fényévekben mérnünk saját lemaradásunkat demokratikus kultúra területén. És főleg nem kellene erre a lemaradottságunkra úton-útfélen önfelmentőleg hivatkozni. 

Hogy mi a teendő? Kimondottan nem az, ha megpróbáljuk az illiberális-nacionalista hülyítést a maga nívójában űberelni és felülígérni valamivel. Ez egyrészt nem fog menni, másrészt ha mégis, akkor is hamar összedől, és rosszabb lesz, mint ami most van. Ha a probléma lényege nem a társadalom szellemi nívója, akkor nem a vélelmezett nívóhoz kell lesüllyedni. Ha az igazi történet a közbizalom összeomlása, akkor ezt a bizalmat kell visszaépíteni.

Tanulni kell abból, ahogy ide jutottunk. Nem lehet örökké letagadni a dolgok nehezét. Nem lehet örökké halogatni a valódi döntéseket. Nem lehet keresztülnézni emberek nyomorán. Nem lehet keresztülnézni a gazdasági realitásokon. Nincs annál királyibb út, mint hogy mindenki megpróbálja legjobb tudása szerint mondani "az igazat, a teljes igazat, és csakis az igazat". Visszamenőleg is, meg előre is. Lehetőleg úgy, hogy minél több ember megértse - de érteni kell, hogy sok emberhez sok közvetítésen keresztül lehet eljutni. Legyen újra ciki tudottan hülyeséget beszélni. Legyen ciki nem tájékozódni. Akkor is ezt kell próbálni, ha nehéz. Igenis, választást nyerhet egy Obama, egy Macron vagy egy Trudeau is. Németországnak jó dolga van: akár Merkel, akár Schulz. Igen, olyan is van, amikor stabilan a komoly beszéd érvényesül.

Ha érdekel ez a blog, csatlakozz a (beüzemelés alatt lévő) Józan beszéd Facebook-csoporthoz.