Otthon azzal dicsekszik a nála kisebbeknek, hogy az oviban a nagyfiúk közt ő olyan nagyfiú, hogy kíméletlenül kiosztja azokat, akik szemtelenkedni merészelnek vele. Kínos.

Nem akármilyen lehetőséget kapott. Az elmúlt félévben európai tekintélyű államférfivá nőhette volna ki magát. A rendszerváltás legendás fiatal figurája második miniszterelnöksége első teljes évében lehetett az Unió soros elnöke. Biztos hazai politikai háttérrel az Unió eddigi legmélyebb krízise idején. Kell ennél jobb kiindulópont? Hozhatta volna hazáját kiváló helyzetbe azzal, hogy másokkal összedolgozva menedzseli a válságot. Ha szót ért mindenkivel, miközben határozott, amiben kell, és tudja azt mondani, hogy az ő hazáján nem fog múlni a gazdasági konszolidáció. E helyett történt, ami történt. "Strong Europe" amott, "Brüsszel nekünk nem parancsol" emitt. A gazdasági együttműködés megerősítéséből kimaradtunk. Ki lehet pipálni, hogy a magyar külügyi apparátus megfelelő szinten hozta, amit kellett - miközben az ország és miniszterelnöke elszigetelődött.  Szétcirkuszolta ezt is, ahogy már első miniszterelnökségével is tette. Akkor benne volt a kalapban, hogy a konszolidáció miniszterelnöke legyen az első két ciklus nehéz évei után. De nem. Neki harcolnia kell. Kontraszt az, ahogy utódját fogadták az európai parlamentben.

Azaz, mégsem így van. Nem lehetett volna sem a konszolidáció miniszterelnöke '98-02-ben, sem pedig európai államférfi most. Az előbbit nem az ideologikus-erőszakos kormányzással rontotta el, hanem azzal, amikor még ellenzékben a Bokros-csomagot népellenes bűnné nyilvánította. Akkor nem lehet ő a csomag nyomán létrejövő gazdasági normalitás konszolidálója. Ha következetes akart volna lenni korábbi önmagához, akkor visszajuttatja a "polgároknak" a tőlük Bokros által elrabolt tizenvalahány százaléknyi reáljövedelmet. Ezt nyilván nem tehette, az "elvett" jövedelmet az ország nem termelte meg. Szimbolikusan kellett harcolnia és győzni megpróbálni. Most pedig hogy is lehetett volna az európai monetáris konszolidáció karizmatikus figurája, ha mint populistát jegyzi egész Európa?

Természetesen minden európai (és nem európai) politikusnak az a legnehezebb, amikor azt kell mondania jogos igényekre, hogy nincs miből. Ha válság idején azt kell mondani, hogy annyi sincs, amennyit eddig megszoktunk. Ha valaki gazemberséget és nemzetárulást kiállt minden egyes ilyen esetben, akkor ennek megfelelően fogják társnak nem-tekinteni. A médiatörvény és különadók ügye ehhez képest csak hab volt a tortán. Szó nem volt még ezekről, amikor hazazavarták Brüsszelből azzal, hogy nem engedik megugrasztani a magyar hiányt az Euro-krízis kellős közepén. Azóta harcol képzeletben, miközben végrehajtja amit kell, és amit mondtak.

Jó, ez sem igaz egészen. Az egykulcsos adót nem Brüsszel várja el. Ez valódi politikai koncepció, és nem is teljesen értelmetlen. Meg sok minden más sem teljesen értelmetlen, amit mond. De erről essen szó máskor. Egy ilyen blogbejegyzés nem tud minden szempontból kiegyensúlyozott lenni.

A mai mondanivaló annyi, hogy Orbán fogoly, foglya annak a populista önazonosságnak, amit megteremtett. Arra szocializálódott, hogy a koleszban bátran kimondja, amit a többiek is gondolnak, de haboznak mondani. Aztán szemébe mondta minden magyar embernek hogy kevesebbet kellene adóznia és jobban finanszírozott egészségügyhöz lenne joga. Ki lehet szállni? Talán igen. Volt már aki próbálkozott vele. Most rajta lenne a sor.

Addig viszont sajna a nemzeti helyzet tovább fokozódik.