Lázadás éve?
Az Orbán rezsim mintha megroppanóban lenne.
Hetek óta zajlanak a tüntetések. Jó hangulat és a fiatal nemzedék. Bár a CEU ügyével kezdődött, a friss mozgalom természetes módon akar többet. Európa és szabadság, nem az önkényuralomra, a lopásra, a bűnbakképzésre, nem az illiberális világra, a Putyin-barakkra. Egyértelműen nem a szélsőjobb útja – pedig volt ok félni attól, hogy Jobbik lesz a váltópárt, a kiábrándultnak született nemzedék megszólítója.
A CEU védelmében világszerte megmozdult a tudományos közvélemény – és akkor persze a hazai is. #istandwithCEU, #CEUvalvagyok. Ciki lett nem a CEU mellett állni. Akár működhetett volna az a sugalmazás, hogy „igazságtalan” a nyugati szintű fizetés a CEU-n, vagy hogy ők amerikai diplomát is kiadhatnak. De nem működött. Észhez térünk: Igenis, jobb, ha van Budapesten egy amerikai szinten eleresztett magánegyetem, mintha csak határainkon kívül létezhetne ilyen. Mert a fejlett világhoz akarunk felzárkózni. Ott tartunk, hogy az oktatási államtitkár keresi a jogi kiskaput a CEU megmaradására. Aztán szólnak neki a többiek, hogy dehogy. Kicsúszott a kezükből a kezdeményezés. 
Olvassuk volt Fidesz-támogatók megrendült elhatárolódását. És nyilván sokan vannak közöttük, akik nem állnak így ki, de akikben eltörött a hit – most, vagy régóta már. Megkeseredett azok szája íze is, akik politikailag nem tántorodnak el. Már rég nem abban hisznek, hogy a Fidesz-hatalom a keresztény erkölcsiséget honosítja meg a liberálbolsi maffiabaloldallal szemben. Hanem legfeljebb olyasmiben, hogy a Viktor „nekünk, magyaroknak” tapos ki többet ebből a rohadt világból. És hogy természetes, hogy a nagy taposásban a főtaposóké a legnagyobb falat.
Hirtelen nagyon megváltozott a nemzetközi politikai környezet is. Orbán azt remélte, hogy Trump győzelmével neki áll a zászló. Remélte-várta az európai szélsőjobboldali áttörést – de a választások sorában (Ausztria, Hollandia, most Franciaország) az ellenkezője látszik történni: a szélsőjobb továbbra is nagyon erős, de megtorpant és nem tör át. Orbán azt hitte, hogy majd Putyin és Trump partnere lesz a Soros-birodalom megregulázásában. Vagy legalább hogy kérhet valamit Amerikától a CEU további működni hagyásáért cserébe. Hát nem. Nem lesz tárgyalás úgy, hogy közben a CEU az Orbán-kormány túsza.
Egyértelműen kiderült, hogy a Trump-adminisztráció nem fog összefogni Orbánnal se a „Soros egyetem” ellen, sem pedig általában az illiberalis ügyért. Egyébként is, Trump mostanában épp összevész Putyinnal, kibékül Kínával és látványosan nem tudja, mit akar – akár Szíriában, akár az egészségüggyel. Steve Bannon, a szélsőjobbos vezető stratéga már nem tagja a Nemzetbiztonsági Tanács vezetésének, az orosz szál pedig vizsgálat tárgya. Orbán csak útban lenne, ha egyáltalán foglalkoznának vele. Trump szövetsége nélkül pedig nem remélheti, hogy Európa euroszkeptikus vezetőjévé nője ki magát.
Eközben „Brüsszelben” az „Állítsuk meg Brüsszelt!” kampány verte ki a biztosítékot – talán a CEU ügynél is jobban. Itthon már rég nem csodálkozunk azon, ha Soros-bérencnek, a Soros-propaganda áldozatának minősítsék az ellenzéket. De ha ezt az Európai Parlament Fidesz-delegációja teszi a parlamenti kollégáival a nekik írott levélben, akkor mi vaaaaaaaan? Nyilván tudják, hogy kinevetik majd őket a hátuk mögött – a Néppártban is. De ez volt az ukáz, és nem mertek szólni – lásd a „nőügy" washingtoni nagykövetünkkel, aki meg mert. „Hagyjuk a dumát. Tudjuk, mi történik és miért.” – írt nekik vissza egy luxemburgi képviselőtársuk. Orbán újra pária lett az EU-ban. És nincs már akárhány dobása.
A rendszer elleni tüntetéshullám természetesen még messze van attól, hogy a rendszer politikai alternatívája legyen – és mindig ezen a ponton akad el a dolog. Már csak egy év van a következő választásokig. De ez legyen már egy következő téma.
